KIS ÉS NAGY EMBEREK PIZSAMÁBAN: IGAZ TÖRTÉNETEK NÉPRAJZOSOKRÓL (és egyebek)

A társadalomnéprajz Debrecenben végzett, majd ott is tevékenykedő neves szolnoki múzeumi művelője utolsó, gyakorlatilag ágyhoz kötött időszakának terméséből a jelen önéletrajzi, egyszersmind debreceni egyetem- és szolnoki múzeumtörténeti jellegű, a néprajzművelés apró anekdotikus jeleneteit, humoros fordulatait felölelő írások gyűjteménye egyszerre oral history és etnográfiailag érzékeny elemzések egysége.
"2012. július 8-án Szabó László, legtöbbet publikáló munkatársunk, a legjobb humorú barátunk, »Tanár Úr« örökre elment. A társadalomnéprajz úttörője, a nemzetközileg is elismert professzor 72 éves volt.
Szabó László 1939-ben született Mátészalkán, de élete végéig sérelmezte, hogy a kórházi ellátás miatt személyi igazolványába nem gyermekkori települését, Fehérgyarmatot írták. A középiskolát Debrecenben végezte, s ide járt a Zenedébe is. 1963-ban szerzett Debrecenben magyar–történelem–néprajz szakos diplomát, és ugyanekkor került a Damjanich János Múzeumba történészként, ahová az öccse is követte, így Tanár úr az egyszemélyes múzeumban néprajzos lett. 1968-ban doktorált, 1974-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1993-ban docens lett, 1994-ben habilitált, 1997-ben pedig akadémiai doktori címet szerzett. Tanított a Debreceni Egyetemen, a Jászberényi Főiskolán. Munkája során kutató, gyűjtő és feldolgozó munkát egyaránt végzett, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei múzeumi szervezet meghatározó egyéniségévé, tudós muzeológusává vált. Tudományos fokozatain túl, egyebek mellett a Magyar Kultúra Lovagja, Szolnok város Ezüst Pelikán Díj cím birtokosa. »A Jászságért« Alapítvány kuratóriuma 2010-ben Jászságért Díjjal tüntette ki.
Publikációs listája 350 tételt is meghaladja, melyből 20 önálló kötetet jegyzett páratlanul termékeny munkássága alatt. Munkamódszerével, szemléletmódjával, kitartásával iskolát teremtett. A néprajzkutatók új generációja építkezett gyűjtéseinek tapasztalataiból. Múltunk krónikásaként fogott hozzá a Szolnok Megyei Néprajzi Atlaszának befejezéséhez, az Adatok Szolnok Megye Történetében pedig a megye településtörténeti adatait gyűjtötte össze munkatársaival. Szemléletét kitűnően tükrözi a Szolnok Megye Népművészete kötet, amely a népélet minden területét a népművészet szemszögéből mutatta be. Később a többi megye hasonló kiadványai közt egyik sem tudta ezt a felfogást magáévá tenni.
Szabó Tanár úr foglalkozott a magyar rokonsági rendszerrel, a munka néprajzával, népművészettel, s habár legtöbbet a társadalomnéprajz területéről írt, úgyszólván tudományunk valamennyi területén munkálkodott.
Kiváló humorát mindenki ismerte. Néprajzi gyűjtések alatt sokszor hangoztatta, ha el akarunk különíteni egy-egy eseményt, hogy mikor történt, akkor aszerint kérdezzünk, hogy az adatközlő a tragédiákra vagy a hülyeségekre emlékezik vissza jobban. A nők ugyanis inkább úgy pörgetik vissza az esztendő kerekeit, hogy »akkor halt meg keresztanyám«, míg a férfiak úgy, hogy »Pista bátyám akkor purcantott a prédikáció alatt«. Rengeteg együtt töltött múzeumi év után a nyugdíjban is talált magának elfoglaltságot. Régi gyűjtéseinek adatait összerendezgette, s az adalékokat élete munkásságának esszenciáival bővítette véleménnyé, melyet honlapunkon osztott meg másokkal. Csodálattal szemlélte paraszti világunkat, nem csupán terep, vizsgálandó anyag volt számára a magyarság, a vidék, de látta annak lezüllesztését is, s néprajzkutatókra nem jellemzően, meg akarta menteni hazánkat, fajtánkat. Erre dolgozta ki élete végén a Tiszazugban azt a programot, melynek segítségével a magyarság felemelkedését remélte. Istennek hála, egyre többen ismerik fel, mennyire igaza volt! Sok terve volt még, szerette volna, ha egy Jászság cd-rom is készül korábbi cikkeiből. Igyekszünk ezeket az elindított folyamatokat befejezni, s gondolatait, észrevételeit szélesebb közönséghez eljuttatni." [Benedek Csaba ʻMeghalt Szabó László néprajzkutatóʼ nekrológjából (Kárpátmedence, 2012. július 30.)]